A védőkutya

Magyarban kevésbé használt kifejezés, ezért a következőkben munkakutyaként lesz fordítva. A védőkutya ( Der Schutzhund ) kifejezés egyébként német maradványszó 100 évvel ezelőttről. Ma már, a szó szoros értelmében nem létezik a személyt kisérő-, védőkutya.

Gyakran kritikával illetik a munkakutyázást, mondván: a kiképzett ebek veszélyesek. Ez a rövid tanulmány azt taglalja, hogy a munkakutyák konfliktushelyzetben nagyobb önuralmat tanúsítanak kiképzetlen fajtársaiknál.

A szerzők a munkakutyát valóságos „ remekműnek”, egyenesen „kultúrális kincsnek” nevezik. Különös jelentőséget tulajdonítanak a munkakutyázásnak a tenyésztésben. Véleményük szerint a tenyészegyedek kiválasztásában döntő a jó munkakészség. Ennek megállapítására pedig kiválóan alkalmas a három fázisból álló ( nyomkövetés, engedelmesség, örző-védő munka) munkavizsga.

A nyomkövetés a kutya un. szaglóképességét, koncetrációskészségét vizsgáztatja.

A fegyelmező

munkánál a kutya és a kutyavezető közötti „ csapatszellemet”, harmóniát kell bizonyítani.

Eddig a pontig a kritikusoknak semmi problémájuk nincs. Most jön azonban a harmadik fázis, az örző – védő munka.A kutya az emberre támad és megharapja. Itt biztosan sokan azt mondanák : azonnal betiltani! Veszélyes!
A fogait használja társa ez ember ellen!

Magyarázatul egy kicsit foglalkozni kell a kutya testfelépítésével. Négy lába van ,mely a mozgását szolgálja. Ellenben nincsenek kezei, mint az embernek. A kutya „kezei” , „szerszámai” a pofája, és a fogai. Ezzel rágja el kölykei köldökzsinórját , ezzel ápolja, szállítja, eteti őket. A fogaival zsákmányol , és véd, ha a kicsiket ellenség fenyegeti.
A fogait , „kutyakezeit” használja tehát természetes ösztöneire építve az örző-védő feladatoknál is. Melyek ezek az ösztönök? Akárcsak az embernél: táplálékszerzés, szaporodás, támadás, menekülés.

Kutyásnyelven:
táplálékszerzés = zsákmányolás,
támadás = védőösztön ( agresszió),
menekülés = kitérő- , elkerülő magatartás.
A szaporodás ösztöne itt nem szerepel.

A kutya tehát természetes ösztöneit, „kívánságait „ élheti ki.
A zsákmányolást minden olyan mozgás kiváltja, mely a kutyától el irányul. Négylábú barátunknak teljesen mindegy, hogy a zsákmány nyúl, labda, egy darab bot, vagy éppen a csibészkar. Egy menekülő dolgot követ. Így lett „beprogramozva”. A zsákmányszerzés gyakorlása hozzá tartozik természetes magatartáskultúrájához. Amennyiben ez kimarad az életéből, úgy hiányozni fog egy , a fajra alapvetően jellemző magatartásforma. Ez a felismerés vezet egyenesen a bevált kiképzési módszerekhez. A munkakutya számára a csibészkar a zsákmány, a játék , amit az edzés végén rendszerint meg is kap a segédt?l.

Gondolhatnánk persze, hogy ez a „játék” mégis csak veszélyes, hiszen így a kutya minden mozgó dolgot követni fog . Lehet egy kocogó, egy szaladgáló gyermek, vélekedik sok laikus.
Ez a félelem alaptalan. A gyakorlat mást bizonyít. A kiképzésnél ugyanis egészen különleges kiváltó ingereket használnak, melyek ilyen formában egyetlen más élethelyzetben sem fordulhatnak el?.

Vegyük mindjárt a zsákmányt, a csibészkart. A normál életben nem találkozunk vele. Az így gyakorló , erős idegrendszerű kutya soha meg nem harapna egy karjait örömében magasra lendítő gyermeket. Hiányoznak még egyéb, csak a pályán megjelenő ingerek : a segéd ruhája, neme ( Nagyon ritkán nő, soha sem gyerek! ),
külünleges szagok, kellékek, a kutyavezető viselkedése, hangjelei. Hozzá jön még ebünk „intelligens” viselkedése is : a megfelelően szocializálódott kutya még keményebb összetűzés esetén sem sebzi meg fajtársát. A mentőkutyák , és a drogkeresők kiképzéséhez is a zsákmányszerző ösztönt – sokan játékösztönnek nevezik – használják.

A munkavizsgánál azonban találkozunk egy komoly problémával. A kutya nem kapja meg a kart , a jól megérdemelt zsákmányát. Jogosan lesz frusztrált, mérges, csalódott. Agresszívebb lesz ettől?
Nem. Nőni fog az önbizalma, és erősödnek benne az ősi szabályok. Komoly tárháza van a kutyák viselkedésében az agresszió levezetésének. A gyengébb behódoló testtartása, elmenekülése. Az erősebb fenyegető póza, felsőbbrendüségét jelző magatartása (jól megfigyelhető a felugatásnál). Valamint a legszigorúbb szabály: a másiknak ne okozzak sérülést.
Végül is az örző – védő munka egy félig komoly, félig játékos ritualizált küzdelem kutya és segéd között a csibészkarért. Egyenlő erők küzdelméről van szó, szigorú szabályok között, ahol egyik fél sem okozhat sérülést a másiknak.
A kiképzés, ilyen formában ahhoz az emberi kultúrában is megjelenő gyakorlathoz hasonlít, ahol a feles energiát párharcjellegű sportokban vezetik le ( ökölvívás, karate, tenisz ).

A menekülés ösztöne inkább elkerülő, pontosabban engedelmeskedő magatartásként jelenik meg. A kutya a számára kellemes (felsőbbségét kifejező ) felugatását abbahagyja a gazda kedvéért. Komoly fegyelmezettséget jelent.

Összefoglalásként elmondhatjuk, hogy a kiképzés a kutyában rejlő ösztönökre épít, és megjelenik az agresszió bizonyos formája is. Elsődleges azonban, hogy négylábú barátunk „nehéz helyzetekben” engedelmesen, erős idegrendszerrel és önfegyelemmel viselkedjen. Ezt követeli meg a gyakorlás, a vizsga. Ez az oka annak , hogy munkakutyák esetében nagyon ritka a harapásos baleset. Kezelhetetlen kutyáknak semmi esélyük a vizsgán, tenyészvizsgán , ezért nem is tenyészthetők.
Éppen ezért a teljesítménytenyészetből származó kutyák különlegesen alkalmasak mentőkutyának, drogkeresőnek, nyomkövetőnek, szolgálati kutyának. Az emberek örömére.
A munkakutyázás tehát a kiválasztással, a tudatos tenyésztéssel kezdődik, folytatódik a kölyök és fiatal állat szocializálásával, és a korai tanulással.
Mert amit Jancsika nem tanult meg ...

A szöveget szerkesztették: Antje Grzeschizek, Johanna Murawski, Ursula Zabel, Dr. Helmuth Raiser, Dr. Franz Killmann, Uwe Junker, Dieter Klein, Hans-Heinrich Lohmann, Reinhard Wissmann, Werner Zabel, Jürgen Rixen.
Megtekinthetővideofilmen: www.der-gebrauchshund.de